Több kérdésre kellett
megfelelő választ találni:
1, Hogyan lehet biztosan meghatározni, kinek alkalmas a csontminősége a
beültetésre.
2, Melyik a legjobb csontszövet-barát anyag.
3, Mennyi a szükséges várakozási/gyógyulási idő beültetés után a terhelésig.
Első kérdésre még nincs egyértelmű válasz, de akinek elég vastag csontja van, hogy
elférjen benne az implant, az alkalmas, sőt, akinek nincs, annak is lehet saját csontot
átültetni vagy képezni, és ezzel már alkalmassá is vált. Tehát gyakorlatilag mindenki
alkalmas lehet beültetésre. Kizáró okok inkább a kisérő betegségek, pl. száj közeli
sugarazott daganat, autoimmun betegség, stb. Ha ilyen nincs, akkor a csont
mennyiség első meghatározása az egyszerű panoráma röntgen, majd beültetés előtt
egy CT a beültetés még pontosabb helyéhez.
A második kérdésben legjobbnak egyenlőre a titán bizonyult, szinte az összes
gyártmány ebből készül.
A harmadik kérdésben a konszenzus még kialakulóban van, de úgy tűnik, az
azonnali terhelhetőség a kedvezőbb, mert itt is érvényes azaz ortopédiai alapelv,
hogyha valamit nem terhelünk, az elsorvad, leépül. Nehéz az implantátumok nyomon
követése, de statisztikák már vannak, és az azonnal megterhelt implantok
szignifikánsan nagyobb számban maradnak bent.
Most jöjjenek a harmadik kérdéshez kapcsolódó különböző alapelvek, elgondolások
mentén kifejlesztett rendszerek. Ma már minden márka gyártja mindkét félét, illetve a
felhasználók mindkét rendszert használják azonnali és késői megterheltként is:
Korábban jelent meg és ezért szélesebb körben terjedt el illetve ma is szélesebb
körben használt a több részes, több fázisú (késői terheléses) rendszer.
Ez több apró
csavarból összeszerelhető és több lépcsőben beültethető rendszer. Áll
egy alapcsavarból, az implant alapjából. Ez kerül az első műtét során beültetésre,
ekörül kell a csontnak megerősödnie, az ínyt fölötte összevarjuk. Ennek a
tengelyében van egy ún. gyógyulási csavar, hogy ne nőjön bele a kötőszövet a kb.
fél év várakozás során.
Fél év múlva a fölötte lévő ínyt ismét átvágjuk, az implantot
„felszabadítjuk”, a gyógyulási csavart eltávolítjuk és helyére egy rögzítő csavarral az
ún. ínyformázó felépítményt helyezzük. Ez kb. 3 - 10 napig marad bent, amíg az íny
sebe körülötte gallérként begyógyul és védeni tudja a beültetett részt a fertőzésektől.
Ha már nem sebes, kicsavarjuk a rögzítő csavart és a végleges felépítményre
cseréljük az ínyformázó felépítményt. Ekkor már terhelhetjük az implantot akár
véglegesen felragasztott koronával/híddal, akár a kivehető protézis alaplemezébe
fúrt patentsapkákkal.
Mindkét esetben szükség van még a fogtechnikusi
kiegészítőkre is, amelyeket a fogtechnikus a gipszmintába önthet bele, hogy a
szájban lévő helyzetre tudja a hidat vagy kivehető protézist elkészíteni.
Ennek az alapelve az ínnyel lefedetten történő nyugodt gyógyulás, körbe
csontosodás, majd leghamarabb 3 hónap, de leggyakrabban fél év múlva
megkezdett terhelés.
Az elgondolás működik, jók az eredmények, bár két műtétből
áll, többször kell a felépítményeket ki-be csavargatni miközben az alapcsavar
könnyen kilazulhat a csontból és akkor kezdődhet újra a két műtét és a fél év. Ha
csak ugyanoda van lehetőségünk ültetni, ahol volt, akkor még egy fél év várakozás a
második kísérlet előtt a helyének a csontos begyógyulásáig. Egy év veszteség
összesen. Ha ezzel szemben túlságosan óvatosak vagyunk, félünk, hogy kilazítjuk az
alapcsavart a csontból, akkor nem húzzuk meg a felépítményt rögzítő csavart az
implant tengelyében kellő erővel, lötyögni fog a híd, vagy egyéb fogpótlás.
Másik az egyfázisú, egyrészes (azonnal terhelhető) rendszer. Megalkotói a korábban
leírt ortopédiai alapelvből indultak ki, hogy ha azonnal terheljük az implantot és így a
körülötte lévő csontot, akkor a csont a terhelés hatására, ami a csonterősödés
ingere, jobban megerősödik annál, mint mikor terhelés nélkül várakozik az íny alatt.
A rendszer működik, jók az eredmények. Egy műtétből áll. A csavar is egytömbből
készül, hasonlít egy egyszerű facsavarhoz, ezért lényegesen olcsóbb. Össze tevődik
magából az implantátumból (egyszerre alap & felépítmény, így rögzítő csavarja
sincs, nem kell ínyformázó sem). Patentsapkából és persze a technikai részekből.
Sokan a statisztikák hatására a többfázisú, több részes implantokat úgy kezdték
használni, hogy beültetés során azonnal beléjük rögzítették a végleges felépítményt,
(tehát nem volt fél éves íny alatti pihentetés, gyógyulási csavar, második vagy
felszabaditó műtét, ínyformázó csavar sem), hanem óvatos duhajként készítettek rá
egy 3 hónapig viselt ideiglenes hidat vagy kivehető fogsort. Ezek gyenge anyagokból
esztétikai céllal készültek, ha harapott vele, akkor összetörtek az implant és a
körülötte gyógyuló csont megóvása érdekében. 3 hónap után kapott végleges hidat
vagy kivehető fogsort. Általában azért nem tértek át az egy tömbből esztergált
azonnal terhelhetőekre, mert a rögzítő csavarral oda erősíthető végleges
felépítmények többfélék lehetnek, akár különböző tengelyállásúak is, ha nem
sikerülne az alapcsavarokat egymással párhuzamosan beültetni, valamint extrém
puha csont esetén, vagy csont pótló műtétek után csak több fázisú rendszer
használható. Egy-egy rendszernek a sebészeti beültető készlete több száz ezer Ft,
nem kis befektetés.
Mi a saját gyakorlatunkban az egy részes egy fázisú azonnal terhelhető rendszert
(rövidítve: K.S.I.) alkalmazzuk, azzal a módosítással, hogy az első 3 hónapban csak
mérsékelten terheljük (a protézis alaplemezébe fúrt lyukakban helyezkedik el a
beültetés gömb feje, amit a protézis mozgásai terhelnek a rágás, nyelés, nyelv
mozgások során). Így a terhelés, mint csontépülési inger létre jön, de nem teljes
mértékű, hogy az implantot ki tudná mozdítani.
Sikerráta: Egy átlag fogorvos, akiből később fogbeültető lesz, előbb az egyetemen
végez, majd szakvizsgát szerez egy állami szakrendelőben vagy egy nevesebb
magánrendelőben, ahol minden a rendelkezésére áll a jó munkához, csak a beteggel
kell foglalkoznia. Minden mást a gondoskodó állam vagy a rendelő tulajdonosa készít
a keze alá, így nincs okuk kételkedni a beszállítókban, az egészségügy többi
résztvevőjében, legfőképpen azok jó szándékában, akik tanították őket.
Amikor a
kilencvenes évek végén megjelentek az implant gyártó cégek, ezzel a szemlélettel
elfogadta mindenki a tanfolyamaikon hallottakat, hogy a rendszerük 100%-os, örök
garancia, stb. Ez azonban csak a gyártmányaik műszaki tartalmára volt igaz, a
beültetés utáni becsontosodásra nem. Sajnos a legtöbb beültetéssel foglalkozó
honlapon még mindig 99%-os beültetés utáni sikerrátát ígérnek, mert összetévesztik
a műszaki tartalommal.
A nagyszámú beültetést végző német egyetemek után
követéses vizsgálatai szerint 5 év után a beültetések 76%, 10 év után 74%-a van
még bent. Ennek már statisztikailag értékelhetően a nagyobbik felét teszik ki az
azonnal terhelt implantok.
Vissza az előző oldalra