[vc_row][vc_column][vc_column_text icon_type=”fontawesome”]Több kérdésre kellett megfelelő választ találni:
1, Hogyan lehet biztosan meghatározni, kinek alkalmas a csontminősége a
beültetésre.
2, Melyik a legjobb csontszövet-barát anyag.
3, Mennyi a szükséges várakozási/gyógyulási idő beültetés után a terhelésig.
Első kérdésre még nincs egyértelmű válasz, de akinek elég vastag csontja van, hogy elférjen benne az implant, az alkalmas, sőt, akinek nincs, annak is lehet saját csontot átültetni vagy képezni, és ezzel már alkalmassá is vált. Tehát gyakorlatilag mindenki alkalmas lehet beültetésre. Kizáró okok inkább a kisérő betegségek, pl. száj közeli sugarazott daganat, autoimmun betegség, stb. Ha ilyen nincs, akkor a csont mennyiség első meghatározása az egyszerű panoráma röntgen, majd beültetés előtt egy CT a beültetés még pontosabb helyéhez.
A második kérdésben legjobbnak egyenlőre a titán bizonyult, szinte az összes
gyártmány ebből készül.
A harmadik kérdésben a konszenzus még kialakulóban van, de úgy tűnik, az
azonnali terhelhetőség a kedvezőbb, mert itt is érvényes azaz ortopédiai alapelv, hogyha valamit nem terhelünk, az elsorvad, leépül. Nehéz az implantátumok nyomon követése, de statisztikák már vannak, és az azonnal megterhelt implantok szignifikánsan nagyobb számban maradnak bent.
Most jöjjenek a harmadik kérdéshez kapcsolódó különböző alapelvek, elgondolások mentén kifejlesztett rendszerek. Ma már minden márka gyártja mindkét félét, illetve a felhasználók mindkét rendszert használják azonnali és késői megterheltként is:
Korábban jelent meg és ezért szélesebb körben terjedt el illetve ma is szélesebb
körben használt a több részes, több fázisú (késői terheléses) rendszer. Ez több apró csavarból összeszerelhető és több lépcsőben beültethető rendszer. Áll
egy alapcsavarból, az implant alapjából. Ez kerül az első műtét során beültetésre, ekörül kell a csontnak megerősödnie, az ínyt fölötte összevarjuk. Ennek a tengelyében van egy ún. gyógyulási csavar, hogy ne nőjön bele a kötőszövet a kb. fél év várakozás során. Fél év múlva a fölötte lévő ínyt ismét átvágjuk, az implantot „felszabadítjuk”, a gyógyulási csavart eltávolítjuk és helyére egy rögzítő csavarral az ún. ínyformázó felépítményt helyezzük. Ez kb. 3 – 10 napig marad bent, amíg az íny sebe körülötte gallérként begyógyul és védeni tudja a beültetett részt a fertőzésektől.
Ha már nem sebes, kicsavarjuk a rögzítő csavart és a végleges felépítményre
cseréljük az ínyformázó felépítményt. Ekkor már terhelhetjük az implantot akár véglegesen felragasztott koronával/híddal, akár a kivehető protézis alaplemezébe fúrt patentsapkákkal. Mindkét esetben szükség van még a fogtechnikusi kiegészítőkre is, amelyeket a fogtechnikus a gipszmintába önthet bele, hogy a szájban lévő helyzetre tudja a hidat vagy kivehető protézist elkészíteni.
Ennek az alapelve az ínnyel lefedetten történő nyugodt gyógyulás, körbe
csontosodás, majd leghamarabb 3 hónap, de leggyakrabban fél év múlva
megkezdett terhelés. Az elgondolás működik, jók az eredmények, bár két műtétből áll, többször kell a felépítményeket ki-be csavargatni miközben az alapcsavar könnyen kilazulhat a csontból és akkor kezdődhet újra a két műtét és a fél év. Ha csak ugyanoda van lehetőségünk ültetni, ahol volt, akkor még egy fél év várakozás a második kísérlet előtt a helyének a csontos begyógyulásáig. Egy év veszteség összesen. Ha ezzel szemben túlságosan óvatosak vagyunk, félünk, hogy kilazítjuk az alapcsavart a csontból, akkor nem húzzuk meg a felépítményt rögzítő csavart az implant tengelyében kellő erővel, lötyögni fog a híd, vagy egyéb fogpótlás. Másik az egyfázisú, egyrészes (azonnal terhelhető) rendszer. Megalkotói a korábban leírt ortopédiai alapelvből indultak ki, hogy ha azonnal terheljük az implantot és így a körülötte lévő csontot, akkor a csont a terhelés hatására, ami a csonterősödés
ingere, jobban megerősödik annál, mint mikor terhelés nélkül várakozik az íny alatt.
A rendszer működik, jók az eredmények. Egy műtétből áll. A csavar is egytömbből készül, hasonlít egy egyszerű facsavarhoz, ezért lényegesen olcsóbb. Össze tevődik magából az implantátumból (egyszerre alap & felépítmény, így rögzítő csavarja sincs, nem kell ínyformázó sem). Patentsapkából és persze a technikai részekből.
Sokan a statisztikák hatására a többfázisú, több részes implantokat úgy kezdték
használni, hogy beültetés során azonnal beléjük rögzítették a végleges felépítményt, (tehát nem volt fél éves íny alatti pihentetés, gyógyulási csavar, második vagy felszabaditó műtét, ínyformázó csavar sem), hanem óvatos duhajként készítettek rá egy 3 hónapig viselt ideiglenes hidat vagy kivehető fogsort. Ezek gyenge anyagokból esztétikai céllal készültek, ha harapott vele, akkor összetörtek az implant és a körülötte gyógyuló csont megóvása rdekében. 3 hónap után kapott végleges hidat vagy kivehető fogsort. Általában azért nem tértek át az egy tömbből esztergált azonnal terhelhetőekre, mert a rögzítő csavarral oda erősíthető végleges felépítmények többfélék lehetnek, akár különböző tengelyállásúak is, ha nem sikerülne az alapcsavarokat egymással párhuzamosan beültetni, valamint extrém puha csont esetén, vagy csont pótló műtétek után csak több fázisú rendszer használható. Egy-egy rendszernek a sebészeti beültető készlete több száz ezer Ft, nem kis befektetés.
Mi a saját gyakorlatunkban az egy részes egy fázisú azonnal terhelhető rendszert (rövidítve: K.S.I.) alkalmazzuk, azzal a módosítással, hogy az első 3 hónapban csak mérsékelten terheljük (a protézis alaplemezébe fúrt lyukakban helyezkedik el a beültetés gömb feje, amit a protézis mozgásai terhelnek a rágás, nyelés, nyelv mozgások során). Így a terhelés, mint csontépülési inger létre jön, de nem teljes mértékű, hogy az implantot ki tudná mozdítani.[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row]